VESZPRÉM MEGYEI ÉLETRAJZI LEXIKON

Keresés Betűrendes mutató | Rövidítésjegyzék  

Lexikonok kezdőoldala


VOLKRA Ottó János, heidenreichsteini gróf
( Bécs, 1665. november 7. - Pozsony, 1720. december 19. )

r. k. püspök.

Bécsben és Pármában tanult. 1688 tavaszán alszerpappá, júniusban szerpappá szentelték, decemberben I. Lipót császár jelenlétében tartotta első miséjét. 1698-ban pozsonyi préposttá nevezték ki, két év múlva Kolonics pozsonyi bíboros általános helynökévé tette. Veszprémi püspöknek 1710. november 30-án szentelték fel. Első gondja a veszprémi plébánia volt, amit a ferencesekre bízott. A felszentelése évében elűzte Veszprémből Hódosi Sámuel ref. szuperintendenst. 1711-ben a városba hozta a piaristákat, rájuk bízta az iskolát és az általa létesített szemináriumban a teológia tanítását. Kedvelte a piaristákat, az 1715. évi országgyűlés az ő javaslatára honosította meg a rendet. Veszprémben megvásárolta számukra Vojnovics József feleségének házát a Várban, majd 1717. január 1-jén, királyi rendelet alapján, földesúri jogait érvényesítve lefoglalta a reformátusok templomát, paplakát és iskoláját. Megszüntette a protestáns vallásgyakorlást, az épületeket átadta a piaristáknak. Határozottan törekedett, hogy az idegen kézbe került plébániákat visszaszerezze, a halódókat pedig támogassa. Három szobor felállításával, Sümegen, Veszprémben és Szentgyörgyön terjesztette Nepomuki Szent János kultuszát. 1714-ben a királyhoz és a pozsonyi rendekhez intézett beadványában követelte a veszprémi püspök királyné koronázási jogának visszaállítását. Kollányi szerint III. Károly feleségét 1714. október 18-án ő koronázta meg. A pápai reformátusok 1719-ben erősen kikeltek ellene a Kancelláriánál a földesúri jog védelmében tanúsított magatartása miatt. Győri házában, 1718. július 15-én elégtek a veszprémi püspökség és káptalan jogait és javait érintő levelek és okiratok, amelyeket másolás vagy átírás céljából helyezett el ott. Olaj, vászon arcképe a veszprémi érseki palotában.
  I.: KÖRMENDY József: Gróf ~ Ker János élete és munkássága: 1665–1720. Vp., 1995. – MKtL XV. köt. – Pfeiffer. – Varga. – VpEN.